Természeti táj és környezetvédelem a két világháború közötti Magyarországon

A Lánchíd az 1920-as években.

A „környezetvédelem” szó a címben kicsit megtévesztő, mivel a tudatos környezetvédelem, mint intézményesült társadalmi tevékenység, Magyarországon csak az 1970-es években jelent meg. De még a fejlettebb országokban is csak az 1950-es évek végén kezdtek kibontakozni a zöld folyamatok, amelyeket már az emberek mindennapjait közvetlenül érintő környezeti károsítások hívtak életre. Ez leginkább a hirtelen bekövetkezett népességnövekedéshez, a gazdasági teljesítmények emelkedéséhez, az ipari és technikai forradalomhoz, valamint az urbanizáció káros hatásaihoz köthető. Ennek ellenére a környezetvédelemnek már 1918 és 1939 között is voltak kezdetleges megnyilvánulásai, amelyek az első világháború következményeire - a Monarchia felbomlására és a trianoni szerződés által kijelölt új államhatárok környezeti hatásaira - voltak visszavezethetők.

Mezőgazdasági termelés vidéken a 19. század második felében.

A 20. század elejére a hazai természeti táj kultúrtájjá alakult át hazánkban, amit az 1867-es kiegyezést követő mezőgazdasági változás, az iparosodás fejlődése, az urbanizáció előrehaladása és a folyószabályozások váltottak ki. Amíg a nagybirtokokon és a kisparaszti gazdálkodásokban környezetbarát technológiákat alkalmaztak a növénytermesztés és az állattenyésztés során, addig az élelmiszeripar (hús-, cukor- és szeszipar) környezetet szennyező hatásai a századelőn már megjelentek Magyarországon. Persze ezek még nem voltak jelentősek, hiszen a nyugat-európai államok sokkal nagyobb környezetkárosítást produkáltak a 19. században. A helyzet azonban az első világháború végén gyökeresen átalakult.

Az Ózdi Kohászati Üzemek látképe 1954-ben.

Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése némileg megváltoztatta a környezet állapotát hazánkban, ugyanis a korábban kialakult területi munkamegosztás (Ausztria és Csehország elsősorban ipari ágazatokra, míg a Magyar Királyság az agrártermelésre specializálódott) egy csapásra megszűnt. Ebből kifolyólag a két világháború közötti időszakban az új országhatárokon belül erőteljesen elkezdődött az ipari területek kiépítése, amely a környezetet fokozottabban megterhelő alapanyag felhasználással járt együtt. Ez a tevékenység két régióra koncentrálódott: az Északi-középhegység vidékének kohászatára és gépiparára (Miskolc, Diósgyőr, Ózd, Salgótarján), valamint a Dunántúli-középhegység szénbányászatára, energia-, alumínium- és vegyiparára (például Tatabánya, Dorog, Almásfüzitő, Szőny, Ajka, Pét, Balatonfűzfő). Az iparosodás és az urbanizációs (igaz, ez elég lassan haladt előre) folyamatok azt eredményezték, hogy a természeti környezet rombolása Magyarországon olyan vidéki területeket is elért, ahol ezek korábban nem voltak jellemzőek. A környezetszennyezés egyelőre még csak szigetszerűen volt kimutatható, európai viszonylatban pedig továbbra is alacsony mértékűnek számított.

A Blaha Lujza Tér az 1920-as években.

Az iparosodásra, elsősorban a nagy kéntartalmú szenek égetésére vezethető vissza, hogy a légszennyezés Budapesten már 19. század második felében gondokat okozott. 1874-ben Fodor József orvosprofesszor kezdte el a levegő szén-dioxid-, ammónia- és portartalmának mérését, majd 1897-98-ban Lóczy Lajos a Balaton éves porterhelését vizsgálta meg (ezzel a világon egyébként elsők között tartják számon). 1927-ben nyilvános értekezletet hívtak össze a főváros fokozódó légszennyezése következtében. A környezetei problémát a következő évek mérései egyértelműen bizonyították, így az 1930-as években már rendszeressé vált a levegő korom- és kén-dioxid-tartalmának vizsgálata Budapesten. A korszakban ezzel kapcsolatos törvényi szabályozás azonban nem született.

A csepeli vámmentes kikötő átadására 1928-ban került sor.

Az 1920-as trianoni szerződés egy másik nagy változást eredményezet az 1920-as és az 1930-as évekre nézve. Az elcsatolások következtében ugyanis a Kárpát-medence, mint ökológiai és természetföldrajzi egység területén már több nemzetállam osztozkodott. Ez leginkább az egységes vízrendszer megszűnésében okozott gondot, de jelentősek voltak az ország ásványvízkészleteinek veszteségei is (a becslések szerint a készletek 75%-a veszett el), mivel főleg keserűvizek maradtak az új államhatárokon belül. A legjobb minőségű ásványvíznek a kékkúti és balatonfüredi szénsavas, valamint a Palatinus, a Harmat és a Kristály számított. A vízszabályozási munkálatok 1914-re nagyjából befejeződtek, 1928-ban pedig végeztek a csepeli kikötő kiépítésével is. Ennek jelentősége azért nőtt meg igazán, mert a Dunát időközben nemzetközi vízi úttá nyilvánították. Az alföldi területek vízellátása azonban továbbra is gondot jelentett az aszályos években, aminek mérséklésére az állam megalkotta az 1937. évi XX. törvényt, ami öntözési törvényként vonult be a történelembe. Ennek köszönhetően valósult meg 1940-ben a tiszafüredi öntözőrendszer, valamint 1944-ben a tiszántúli főcsatorna első szakasza, de a tervek többsége csak 1945 után valósult meg.

A debreceni Nagyerdő az 1930-as években (légi felvétel).

A békeszerződés következtében egy másik probléma is kialakult, mivel az elcsatolásokkal erdőségeink 84%-át vesztettük el. Ez a folyók vízhozam-ingadozására gyakorolt hatást, mivel már nem lehetett államilag szabályozni a vízgyűjtő területek erdőségeinek védelmét. Emellett az országban fahiány lépett föl, amit az 1923. évi XIX. törvénycikk igyekezett enyhíteni az alföldi területek fásításával, facsoportok és erdősávok telepítésével. Részben ennek megerősítésére született meg az 1935. évi IV. törvénycikk, amely rendkívül korszerű és átfogó erdőkről és természetvédelemről szóló törvénnyé vált. A jogszabály már megtiltotta a védett állatok élőhelyeinek zavarását, elpusztítását, az állatok elejtését, fogságban tartását, így a vadászatot is szabályozta. Ennek hatására 1935 és 1945 között 219 természetvédelmi körzetet hoztak létre 2844 hektár területen, amelyek közé például a szegedi Fehér-tó, a debreceni Nagyerdő, a Bükk hegység egyes részei vagy a nyírségi Bátorliget is beletartozott.

Az 1920-as és 30-as években ezekkel a lovaskocsikkal
szállították a szemetet a fővárosban.

Végezetül érdemes megemlíteni a korszak utolsó környezeti problémáját, a szemétlerakást, ami azonban független volt az első világháború következményeitől. A szemét elhelyezésére és tárolására 1955-ig az egyszerű lerakás, szeméthegyképzés volt jellemző, de a ritkán lakott városrészek mélyterületein is folyt a szeméthalmozás. A gépkocsival történő szemétgyűjtés már az 1910-es években elkezdődött Budapesten, de még 1945 után is lényegében lovaskocsikat alkalmaztak e feladat ellátására. Egyébként 1918 és 1939-ben több terv keretében is foglalkoztak a budapesti szemét égetéses ártalmatlanításával, de gazdasági nehézségek miatt ez akkor nem valósult meg. A szemét elhelyezése a vidéki területeken is gondokat okozott. Példaként lehetne megemlíteni Szabó Zoltán 1938-ban megjelent szociográfiai munkáját, amelyben Mezőkövesd akkori viszonyait mutatta be. Ebben kiemelte, hogy egyes családi házak udvarain nagy kupacokban álltak szemétdombok, a helyi patak pedig a szennyvíz által kivájt árokban folyt. A szemét egészségügyre káros hatásait a korszak tudósai korán felismerték, így többek között a tiszti orvosok és a zöldkeresztes szolgálat által kialakított egészségügyi központok dolgozói is fontos propagáló szerepet töltöttek be a lakosság higiéniai viszonyainak javítása érdekében.

Egy utcán sétáló ember igyekszik elugrani az
emeletes ház ablakából kidobott szemét elől.

Magyarország környezetvédelmi tevékenysége a két világháború között az aktuális problémákra fókuszált, vagyis az első világháború következményein igyekezett enyhíteni. Ez egyáltalán nem volt tudatos, azonban így utólag környezetvédelmi tevékenységnek lehet nevezni őket. Úgy gondolom, hogy némely területen nem sikerült visszaszorítani a környezeti károsodást, de azért azt is érdemes figyelembe venni, hogy a kor emberei egyáltalán nem gondoltak még arra, hogy egyes tevékenységekkel (például szemétlerakás) nemcsak a környezetüket, de még az egészségüket is károsítják. Hazánk környezetállapotának erősen romló tendenciái a II. világháború után bontakoztak ki igazán a szocialista rendszer átalakításai következtében. A mezőgazdaságot, a nehézipart, a területfejlődést valamint a városiasodást ért változások egyáltalán nem a környezeti érdekek figyelembevételével zajlottak le a 20. század második felében, de ezt már egy másik kiemelt témánk keretén belül lehetne bemutatni.

Felhasznált források:

• Felber Lipót: Ásványvizeink és ásványvizek forgalma. In: Népegészségügy. VI. évfolyam, 1925/1-2. szám. 37-45. o.
• Johan Béla: Gyógyul a magyar falu. Magyar Királyi Országos Közegészségügyi Intézet Közleményei, 7. szám. Budapest, 1939.
• Kutas István: Egy évszázad erőfeszítései fővárosunk köztisztaságáért (1895-1995). Budapest, Fővárosi Közterület-Fenntartó Vállalat, 1996.
• Magyar művelődéstörténet. Szerk.: Kósa László. Budapest, Osiris, 1998.
• Magyarország a XX. században. Főszerkesztő: Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits Kiadó, 1996-2000. Internetes elérhetőség: http://mek.niif.hu/02100/02185/html/index.html
• Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság. A Cserhát, Mátra, Bükk földje és népe. Budapest, Cserépfalvi Kiadó, 1938.
• http://nineteen.uw.hu/kornygtan_mojzestol.htm
• 1923. évi XIX. törvény: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=7559
• 1935. évi IV. törvény: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=7972
• 1937. évi XX. törvény: http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=8047

Képek jegyzéke:

• http://www.aranybarany.hu/images/oldbarany3.jpg
• http://www.mezogazdasagimuzeum.hu/upload/article_files/39/09.jpg
• http://24.media.tumblr.com/tumblr_leo66gNNyo1qf71bqo1_500.jpg
• http://retronom.hu/files/images/1920_blahanal.preview.jpg
• http://www.huszadikszazad.hu/img/858/29835_csepeli_vammentes_kikoto2.jpg
• http://ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/retrieve/486388/020-0704.png.preview.jpg
• http://www.fay-bp.sulinet.hu/mese/szemetes.jpg
• http://m.blog.hu/ti/timelord/image/seta1.jpg